Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép 

"Élni való minden élet,
Csak magadnak hű maradj
Veszteség nem érhet téged,
Hogyha az leszel, ami vagy."

(Goethe)

 

 

 

A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis mindörökké,
A mának arca tűn elő -
Ezért ha illan ez az év is,
S a múltba szállva szétomol,
Lelkedben ott a kincs örökre
Amely valaha benne volt."

 

 

 

 

 

"Elmúlt percek fénye
majd emlék lesz csupán.
Elmerengsz a régi
lángok parazsán.
Mosoly ül a szádon
vagy könnyes a szemed?
Az emlék a tiéd,
ilyen volt az életed!"
Gősi Vali

 

 

 

 

: Ábrándok helyébe
álmodj új világot,
mosoly-fakasztót
és igaz-boldogot!
Ne csupán álmodozz,
tedd meg, ami jó:
legyen az álmod
végre már való!

 

 

 

Csendemen néha

átszalad egy kósza hang,

és a pillanat

egy emléket hátrahagy…

Hang vagy, illat, mozdulat…

 

 

 

 

 

A boldogság apró örömök sora.
Valamiért az apró csodákra
mégsem figyelünk oda.
A csoda-képlet pedig
milyen egyszerű:
minden apró kezdet,
ébredő, újuló élet
varázslatos,
csak vedd észre,
a csoda él, itt van,
s gyönyörű!

Ha megpillantod
egy alvó gyermek arcát,

hangtalanul, hosszan nézd
a végtelen csodát!

Rejtsd el bús napjaidra
egy gyermek mosolyát

 

 

 

 

-Fizess, ha kell! -Fizetjük százszor is
       Hogy ujjaink közül kifolyt
       Mint a homok, a végtelen idő!
      
A végtelen, a múló s oly rövid…

 

 

 

 

 

Anyámnak tündérujja volt,
nyomán a szakadás beforrt,
leszakadt gombok serege
kereste, hol van a helye.

Kezében táncolt a kanál,
dalolt a fedő és a tál,
és tudtam, mikor este főz
meséket gombolyít a gőz.

 

***
Én tündérséget nem tanultam,
és most, hogy visszasodrom múltam,
nem tudom, olyan fontos-e
a valóság, mint
a mese . . .

 

 

 

 

 

Ezer botlás az életünk,

és nincsen visszaút...

Jaj, lesz-e majd ki integet,

ha zárjuk a kaput?

 

 

 

 

 

 

 

Anyám... szerelmem ...

jaj a gyerekek...!

Valakiért én

mindig remegek.

Aztán ... majd aztán,

akkor én jövök !

Kibomlok és

az égig felnövök.

Csillag leszek...

szikrázó, hófehér...

Hajamra lassan

hullik már a dér.

 

 

 

 

Zörren az ablak,
koppan a jég,
nem vártad mára,
megjött a tél.

Síkos a járda,
csúszik, ha lépsz,
el ne feledd ezt,
bárhova mégy.

 

 

Füzesi Magda: Metamorfózis
Én azt hittem, enyém a tenger,
Amelynek mélyén a gyöngy terem.
Én önpusztító gyötrelemmel
E kincset vágytam szüntelen.

Lebuktam ím és fölmerültem,
Szorítva gyöngyház álmokat.
Megsebzett szívvel, szelídülten,
Felnőtt lettem egy perc alatt.



 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.